lh_14_nap_1374182281.png_2555x981

Egy másfél órás csússzással ugyan, de itt vagyok. A szalonnasütés elcsábított ma este, és úgy fest, semmiről nem maradtam le, az ár szinte pipre ugyanott van, mintha a szokásos időben jelentkeznék.

Lucem tisztelt meg két hozzászólással is ma este, amit ezúton is nagyon köszönök. Rávilágított arra, hogy a 8. napon mi volt a probléma, és arra is figyelmeztet, hogy jelenleg is fennáll a fordulás veszélye, hiszen az ár egy sávban oldalaz, és ha az utolsó D1 esést nézzük, az ár fibo 50% és 61,8% szint között jár jelenleg, ami szintén a fordulatot erősítheti. Ez azt jelenti, hogy a long pozícióim veszélyben lehetnek egészen a sáv aljáig. Ezért úgy döntöttem, hogy lezárom a két közbeeső longomat, és csak a sáv alján lévőt hagyom meg, illetve az innen kb. 50 pipre lévő shortot. 

Ezzel a lezárt veszteséges pozik összege 672 pip. Ezt csökkenti némileg a most lezárt 42,4 pip nyereség.

A saját tőke összege pillanatnyilag kerek 74 dollár.

A fordulást fundamentálisan is erősítheti az a tény, hogy bár a FED igen pesszimista a gazdasági adatokat illetően, mégis csak itt lebeg a mennyiségi könnyítés csökkentésének potenciális lehetősége. Ez pedig mindenképp dollárerőt kell jelentsen. Meglátjuk hogy alakul. 

További sok pipet! 

Szerző: simifx  2013.07.18. 23:32 Szólj hozzá!

Címkék: teszt tőzsde forex hedge QE3 FED

A bejegyzés trackback címe:

https://forexvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr545413904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.