lh3_46_nap_1391708125.png_2564x977

A tegnapi napon sem volt semmi mozgás, így megint maradt minden a hétfői állapotban. 

A saját tőke 42,98$, az egyenleg 43,56$.

Délelőtt volt pár adat az eurozónából. Először a szolgáltatási ágazatból érkező beszerzési menedzserindexek. Ezek szépen kioltották egymás hatását, miután a spanyol, és olasz adatok az előző havinál jobbak lettek (bár a várttól elmaradtak), de az összesített adat viszont elmaradt a várakozásoktól is, és az előző havitól is. Ezután a kiskereskedelmi eladások csalódáskeltőek voltak, ennek bizony hatása lehet az inflációs kilátásokra. Ennek ellenére nem igazán változott az EURUSD, úgy látszik, hogy mindenki az EKB kamatdöntését, illetve az azt követő nyilatkozatot várja. 

A délutáni adatok közül a legfontosabb az ADP volt, aminek az utóbbi hónapokban egyre kevesebb köze van az NFP-hez. Ez egyébként elmaradt a várakozásoktól, és jelentősebb mértékben csökkent az előző adathoz képest. Ennek hatására esett a dollár valamelyest, de a dollárindex még mindig 81 felett tudott maradni. A részvénypiacon bizonytalanság jelei voltak tapasztalhatók. 

Sok pipet mindenkinek!

Szerző: simifx  2014.02.06. 19:05 Szólj hozzá!

Címkék: teszt tőzsde forex devizapiac hedge QE3 FED

A bejegyzés trackback címe:

https://forexvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr455802049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása