lh_23_nap_1375299826.png_1023x715

Ma a híreké volt a főszerep a parketten, és ki is mozdították a holtpontról az árfolyamot, először lefelé mozdult a kereszt, majd az este folyamán elindult fölfelé. A mínuszos sell pozíciómat zártam, 1.33056-nál, 28,6 pip veszteséget realizálva, valamint egy sell limitet tettem be 1.3314-re. 

Ezzel a lezárt veszteségek 818 pipre nőttek. 

A saját tőke állása 84,2 dollár.

Az első adat a legfontosabb munkaerőpiaci mutató az NFP előhírnöke azaz az ADP volt, egy negyedórával később pedig negyedéves amerikai GDP adatokat tettek közé. Mindkét adat felülmúlta a várakozásokat, amire a dollár erősödéssel válaszolt.

Ma befejezte a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) az ülésezést, és nyilatkozatban közölte, hogy bár a gazdasági adatok folyamatosan javulnak, az infláció továbbra is tartósan alacsony, a munkanélküliség pedig még mindig túlságosan magas, így a FED továbbra is fenntartja a havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási programját (QE). Ez okozta az elmozdulást fölfelé. 

Ez utóbbi bejelentés középtávon határozhatja meg a dollár mozgását, most várhatóan a kockázatvállalási hajlandóság csökkentését hozhatja magával, ami az EURUSD páron emelkedést jelenthet. Az 1.3400 továbbra is fontos ellenállás, így ha ezt eléri az árfolyam, mindenképp óvatosnak kell lennem, így a legkisebb jelet is figyelni fogom a csökkenésre, és zárom a vételi pozícióimat. Holnap ismét fontos nap lesz, hiszen az EKB is kamatdöntésre készül, ami után a sajtótájékoztató mozgathatja meg a piacot. Ezen kívül feldolgozóipari menedzserindexek egész sora is lesz, bár ezek természetesen kisebb súllyal esnek majd a latba. 

A pipek legyenek veletek holnap is!

Szerző: simifx  2013.07.31. 22:51 Szólj hozzá!

Címkék: teszt tőzsde forex devizapiac hedge QE3 FED

A bejegyzés trackback címe:

https://forexvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr155436351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása