lh_59_nap_1379620700.png_2555x979

Ma ismét egy eseménytelen nap. Mivel a tegnap nyitott sell pozimtól nem ment el számottevően az ár, így most holnap estig csak mozizok.

A saját tőke állása 49,16 dollár.

A dollár szinte minden páron korrigálta a tegnapi gyengülését. Ez a dolláridexben is látszik a tegnapi mélypontról 79.98-ról mintegy 40 pontot erősödött, és jelenleg 80.37-nél jár. Ha technikailag nézzük, nem csak a napos emelkedő trendvonalat törte, hanem a napos trendet is, így én a mostani emelkedést, azt korrekciónak tekintem. Ennek oka lehet némi profitrealizálás is, és ez a visszateszt jó beszállót adhat több páron is, hiszen fundamentálisan az irányt a FED tegnap megadta a kövekező FOMC ülésig. A részvényindexek is történelmi csúcsokat döntögettek tegnap, és a mai nap a korrekcióról szólt ott is. 

Tegnap este több chartot is kinyitottam, és egyszerre figyeltem a reakciókat. Míg az EURUSD, a GBPUSD, az AUDUSD és az arany is jelentősen emelkedtek, észrevehető volt, hogy az USDJPY-n a mozgások koránt sem voltak akkorák. Egy egy nagyobb ugrás után azonnal visszarántották. Valószínűnek tartom, hogy a Bank of Japan avatkozott be a történetbe, hiszen eltökélt szándékuk, hogy védjék a devizájukat. Jelen esetben ezt a dollár vásárlásával oldották meg, úgy néz ki sikeresen, hiszen az USDJPY nem csak a teljes esést tudta ledolgozni, de feljebb is tornázták. Jelenleg úgy néz ki, hogy az euro tudja tartani magát. Ha ez így marad, akkor az erős euro, és a gyenge jen jó párosítás lehetnek, még a mai brutális emelkedés után is. 

Úgy néz ki, hogy előtérbe kerül szépen lassan a FED elnökválasztás is. Egyes források szerint már Obama gyűjti a támogatókat Janet Yellen mellett a szenátusban, és akár egy héten belül bejelentheti az új jelölt személyét. Mivel Yellen erősen enyhítéspárti, ez is tartósan gyengítheti a dollárt. 

További sok pipet mindenkinek!

Szerző: simifx  2013.09.19. 21:59 Szólj hozzá!

Címkék: teszt tőzsde forex devizapiac hedge QE3 FED

A bejegyzés trackback címe:

https://forexvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr415524273

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása