lh_22_nap_1375214140.png_2559x985

Úgy fest, hogy a várakozás napjait éljük. Ma sem történt olyan mozgás, amit számottevő lenne, így semmit sem változtatok. Kettő buy, és egy sell pozival várom a holnapi napot. Ez a kis volatilitás alkalmat enged a gondolkodásnak, ennyi előnye biztosan van. 

A saját tőke 80,52 dolláron áll.

Lucem tisztelt meg egy kommenttel a tegnapi bejegyzésemhez, amit ezúton is köszönök. A mai képre felkerült három általam is fontosnak vélt szint. Kijelöltem a sávozás alját 1.2750-nél, és tetejét 1.3400-nál. A középső szaggatott vonal az 1.3170 környékén lévő támaszt jelöli. Ha ez alá zár az árfolyam, akkor ismét a sávozás aljára várható az árfolyam, így el kell gondolkodnom, hogy mit tegyek. A szabályok szerint ilyenkor le kellene zárni sávozás alja, és a most kialakuló csúcs közötti távolság feléig az összes buy pozíciót. Mivel nekem nincs jelenleg csak egy ilyenem, az is 1.31979-nél, így azt alázárás esetén mindenképp zárnom kellene, hiszen ott már mínuszban lenne. Persze ezzel egy időben ismét nyitnom kellene egy buy pozit. A nagy kérdés, hogy az alsó buy pozival mit kellene tenni, hiszen az is tény, hogy ebben az évben háromszor tolták le az árfolyamot az 1.2750-es szintig, tehát ha 1.3170 elesik, akkor ennek igen nagy a valószínűsége. Az a meglátásom, hogy ha az árfolyam alázár az utolsó buy pozimnak, akkor lezárom a legalsó pozíciót, ezzel újrakezdve az építkezést. Valakinek vélemény?

 

Szerző: simifx  2013.07.30. 22:41 1 komment

Címkék: teszt tőzsde forex devizapiac hedge QE3 FED

A bejegyzés trackback címe:

https://forexvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr995434826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lucem 2013.07.31. 05:40:22

Jól látod a szinteket, és azt is jól látod, hogy a szintek önmagukban semmit sem érnek, ha nincs mögöttes tartalom.
Egy esetleges szaggatott vonal alá zárás (én is oda tettem fejben) esetén minden attól függ, milyen irányú hírre reagált így a piac. Ez alapján lehet dönteni, hogy megelőlegezed-e a piacnak a korrekciót/stopvadászatot, vagy behúzod magad, és vársz a trend kialakulására. Személy szerint zárnám a buy-t, mivel még mindig nem trendelünk.
süti beállítások módosítása