lh_34_nap_1376594770.png_2557x975

Nem kellett zárnom ma egy pozíciót sem, hiszen nem volt olyan, ami negatív egyenleget mutatott volna. Az ár a legfelső sell pozíciómtól 28,6 pipnyire volt, ami határeset az új sell pozíció megnyitását illetően, de úgy döntöttem, hogy mégis megnyitom. Most 2 db sell, és 2 db buy pozíció hedgeli egymást, a saját tőkét jelenleg 83,72 dollárban tartva. 

Volatilitásban nem volt hiány a délután folyamán. Jöttek a jobb heti munkanélküliségi adatok a vártnak megfelelő fogyasztói árindexszel karöltve. Erre dollárerősödés indult be, mivel ezekkel az adatokkal közelebb került az elmúlt napokban, hetekben oly sokat emlegetett könnyítés csökkentés. Aztán később rosszabb adatok is jöttek, aminek a hatására meg gyengült a dollár. Ezután jött az este 7 óra, és ez az a pont, ahol be kell valljam, fogalmam sincs mi történt. Próbáltam utána járni, de nem igazán találok értelmes magyarázatot a dollárgyengeségre, ami az EURUSD-t 1.33500 fölé, az aranyat meg 1360.00 fölé röpítette. Lehet, hogy Gyuri bácsi szállt be egy kis arany vételbe? Vagy csak egy kis profitrealizálás történt? Nem tudom, de holnap biztosan fognak erről írni a hírportálok, ha tudok valamit, majd frissítem a cikket. Ha esetleg van valakinek elképzelése mi történhetett, az ne fogja vissza magát, lehet kommentelni!

Addig is sok pipet mindenkinek!

Szerző: simifx  2013.08.15. 21:45 Szólj hozzá!

Címkék: teszt tőzsde forex devizapiac hedge QE3 FED

A bejegyzés trackback címe:

https://forexvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr435462604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása